| Hírek : A Győr Vácon harcolta ki a döntőbe jutást |
A Győr Vácon harcolta ki a döntőbe jutást
2011.05.01. 08:57
A Győr 34–31-re győzött a Vác ellen a Dunakanyarban a női kézilabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, és ezzel – esélyeshez méltóan – bejutott a fináléba, amelyben a Ferencváros és a Debrecen hétvégi mérkőzésének győztesével találkozik majd.
z alapszakaszt a negyedik helyen záró Vác utolsó előtti hazai mérkőzésén lépett pályára ebben az idényben a Győr elleni bajnoki elődöntő második találkozóján, de Németh András csapata nem tudta igazán megörvendeztetni szurkolótáborát a jóval esélyesebb ETO-val szemben.
Bár az első öt percben a Vác még tartotta a lépést a győriekkel, Lucia Uhráková egyenlítő találata után (3–3) már egyértelműen a vendégek uralták a mérkőzést a Dunakanyarban.
A nyolcadik percben a második gólját szerző Görbicz Anita hetesével már három góllal vezettek a győriek (4–7), majd kilenc perccel később ismét a vendégek ásza talált be büntetőből, amellyel már öt találat volt a különbség a két együttes között (9–14).
A hazaiak Rédei-Soós Viktória vezetésével próbálták tartani a lépést, de a félidő végére tovább nőtt a különbség: Katarina Mravikova a szünet előtt betalált, így a vendégek a megnyugtató, 22–15-ös előnnyel mehettek a szünetre.
A 34. percben Orbán Adrienn előbb a kapufát találta el, majd a kipattanóból eredményes volt, így már kilenc találattal vezettek a vendégek (16–25), de ezután kissé visszaesett a teljesítményük.
Bő ötperces győri gólcsend következett, amely alatt Vaszari Virág háromszor is eredményes volt, és Fülöp Andrea is betalált, majd Tápai Szabina góljával már csak négy volt közte (21–25).
A győriek továbbra sem ébredtek fel igazán, Görbicz újabb hetesgólja után Tápai válaszolt (23–27), majd a 47. percben Vaszari adott kiváló passzt Lucia Uhrákovának, aki 25–27-re módosította az állást.
Konkoly Csaba időt kért, és sikerült felráznia a győri játékosokat, akik öt gólt szereztek úgy, hogy közben a váciak egyet sem (25–32). Az utolsó nyolc percben a hazaiak még megpróbáltak visszakapaszkodni, de az egyenlítésre már nem volt esélyük, így 34–31-re győzött a Győr, és bejutott a döntőbe, amelyben a Fradi és a Debrecen párharcának győztesére vár rá.
NŐI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS |
SYMA VÁCI NKSE–GYŐRI AUDI ETO KC 31–34 (15–22) |
Vác, 600 néző. V: Andorka, Hucker |
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–3. 12. p.: 7–9. 18. p.: 9–14. 27. p.: 13–20. 34. p.: 16–25. 40. p.: 21–25. 47. p.: 25–27. 52. p.: 25–32. 59. p.: 30–34 |
Kiállítások: –, ill. 8 perc |
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/7 |
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Győr javára |
VÁC: Herr O., Baross, RÉDEI-SOÓS 6, Uhraková 4, Fülöp 2, Temes 4, VASZARI 7 (2). Csere: JUHÁSZ, Bíró (kapusok), Klivinyi 1, Tápai 3, Gróz 2 (2), Barján 1, Bónis, Petrovics, Németh L. 1 (1) |
GYŐR: Pálinger, MRAVIKOVÁ 5, Bradeanu 3 (1), GÖRBICZ 9 (6), MAYER 5, E. Amorim 2, Vérten 2. Csere: Lunde-Haraldsen (kapus), Kovacsics 3, Hornyák, GROS 4, Orbán A. 1, Palkó |
MESTERMÉRLEG |
Németh András: –Az a csapat, amelyik csak három góllal kap ki a Győrtől, talán még sincs annyira szétesve… |
Konkoly Csaba: –Felemás volt a teljesítményünk, sokat kell javulnunk, hogy megvédjük hazai elsőségünket. Az első félidő után az előny kényelmessé tette játékosainkat. Ami az első félidőben erényünk volt, a folytatásban elveszett. |
| |