Hírek : Randers lesz az ETO negyedik csoportellenfele |
Randers lesz az ETO negyedik csoportellenfele
2011.09.20. 05:45
A Debrecent legyőző német Buxtehude mellett még két dán együttes, a Viborg és a Randers, illetve a norvég bajnoki 2., a Byasen jutott fel a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára a vasárnap záruló selejtezőkön.
A 2009-es és 2010-es győztes Viborg ellen a kolozsvári csapat sokáig jól tartotta magát, ám 12–11-es román vezetésnél Louise Bager Due foglalta el a dánok kapuját, és ezzel megváltozott a mérkőzés képe (a végeredmény: 37–21). A Viborg ezzel sorozatban nyolcadik alkalommal résztvevője az elitligának.
Összesen három dán résztvevője lesz egyébként a BL-nek: a bajnok Midtjylland mellett ugyanis a Randers is biztosította helyét a tizenhat között, miután Göteborgban a hétgólos Camilla Dalby és a hatig jutó Katrine Fruelund vezetésével legyőzte a svéd bajnok Sävehofot. A Randers a Győri ETO csoportjában folytatja szereplését.
Szkopjéban megnyerte selejtezőjét a Byasen, ezzel a németek mellett a norvégok is két csapatot delegálnak a legjobbak közé.
|